Hogyan keletkezett az internet?

Az Internet ma egy világháló, amelyhez számítógépek milliói kapcsolódnak, amelyek telefonvonalon, kábeleken vagy műholdon keresztül cserélik ki az adatokat. De mielőtt erre sor kerülhetett volna, történt egy s más dolog.
Ha úgy vesszük, a dolog Joseph Henry és Samuel F.B. Morse nevéhez fűződik, akik feltalálták az elektromos távírást. A múlt század 30-as, 40-es éveiben aztán kifejlesztették a számítógépet, amely nélkül ma már semmi sem képzelhető el. Itt meg kell említenünk a magyar származású Neumann János nevét, aki a programvezérlés elméletét dolgozta ki. A tulajdonképpeni Internet kifejlesztése a hidegháborúnak köszönheti a létét, hiszen az Internet elődjét, az ARPANET-et az USA a hidegháború idején fejlesztette ki. Az USA Védelmi Minisztériuma 1958-ban alapította meg az ARPA (Advanced Research Projects Agency) kutatóhivatalt, amely sok más amerikai kutatóintézettel működött együtt. Egyikük a kaliforniai Rand Corporation volt. 1962-ben Paul Baran ott fejlesztette ki a hálózati technológia koncepcióját, melynek célja az volt, hogy biztosítsa az amerikai haderők kommunikációjának biztonságát egy esetleges atomtámadás esetén. Elképzelése szerint az adatokat már nem egy központi számítógépen, hanem számítógépek sokaságán tárolják. Az adatok a legkülönfélébb kapcsolatok útján jutnak el a kiinduló számítógépből a célszámítógépig. Így már aligha kellett tartani egy teljes üzemzavartól. Barans koncepcióját végül is elfogadták, és az ARPANET hálózat első kapcsológépét 1969. szeptember 1-én helyezték üzembe a University of California-n, Los Angelesben (UCLA). Az akkori viszonyokhoz képest ez egy nagy teljesítőképességű miniszámítógépből (Honeywell 516, 12 KB tárolóval) állt. Robert Kahn és Vinton Cerf 1977-ben kidolgozott egy egységes adatprotokollt és a kapcsolatfelépítési eljárást, a TCP/IP-t (Transmission Control Protocol/Internet Protocol). Ez az átviteli protokoll lett 1983-ban az ARPANET szabványa.