Denial of Service támadások

A Denial of Service (röviden DoS) olyasmit jelent, mint hozzáférhetetlenné tenni, üzemen kívül helyezni. Technikailag nézve a következő történik: a DoS-támadások alkalmával egy szervert olyan sok kéréssel bombáznak, hogy a rendszer a feladatokat egyszerűen nem képes ellátni, és legrosszabb esetben összeomlik. Ilyen módon támadtak már ismert szervereket, mint az Amazon, Yahoo, eBay, a normális adatforgalom több mint négyszeresével, és így egy bizonyos időre a normális kérések számára üzemen kívül helyezték.


Azok a programok, amelyeket DoS-támadásokra használnak fel, időközben már nagyon okosak lettek, és a támadókat csak nagyon nehezen lehet felderíteni, mert az adatok útja homályban marad. Némely támadás lehetséges bug-okon keresztül, vagyis a programok és operációs rendszerek gyenge pontjainak kihasználásával, vagy a protokollok szabálytalan használatával. Más támadások egyszerűen túlterhelik a rendszert a túl sok kéréssel. Ebből kifolyólag léteznek egy DoS-támadásnak különböző formái:



Syn Flooding

Egy kapcsolat, felépülésének kezdetén a TCP/IP alapú hálózatokban egy ún. Handshake (kézfogás) megy végbe. Eközben ún. SYN és ACK-adatcsomagok cserélődnek ki. Egy SYN-Flooding-támadásnál egy számítógép-rendszerbe ún. SYN-csomagokat küldenek, amelyek a saját feladó-címe helyett egy hamis, az interneten fellelhető IP-címet viselnek magukon. A megtámadott számítógép-rendszer megpróbál a SYN-csomagra SYN-ACK-csomnaggal válaszolni. De, mivel az első csomag címe hamis volt, a rendszer nem tudja ilyen címen a számítógépet elérni, amely kapcsolatot szeretett volna vele létesíteni. A megtámadott számítógép csak egy bizonyos idő elteltével hagy fel a kapcsolat létrehozásának kísérletével. Ha a hamis SYN-csomagok nagy tömege érkezik, akkor a megtámadott számítógép az összes kapcsolódási kapacitását a SYN-ACK-csomagok reménytelen küldözgetésére fordítja és így nem lesz elérhető más rendszerek számára sem.

Ping Flooding (elárasztás)

A Ping egy program, amely azt vizsgálja, hogy más számítógépek a rendszerben elérhetők-e. A Ping-Flooding esetén a támadó a célszámítógépet nagy tömegű ún. pinggel bombázza. Ez akkor már csak azzal van elfoglalva, hogy válaszoljon, és a Ping-ek nagyságától és fajtájától függően a régebbi operációs rendszereknél összeomláshoz vezethet. Minden esetben a megtámadott számítógép jelentős korlátozásához vezetnek a Ping Floodok, de mindenesetre annak a hálózatnak az akadályoztatásához, amelyben a megtámadott számítógép benne van. A rendszer kiesés mellett magas költségek is keletkeznek, ha a hálózati összeköttetést nem idő szerint, hanem a létrehozott adatmennyiség szerint számolják el.

Mail-bombázás

Ez esetben vagy egy óriási méretű üzenet jut el e-mail formájában egy címzetthez, vagy egy címzettet üzenetek ezreivel bombáznak. Ez az e-mail fiók eltömődéséhez vezet. Legrosszabb esetben lassabb lesz a mail-szerver, vagy teljesen összeomlik. Ilyen mail-bombázást végre lehet hajtani nagyobb probléma nélkül az interneten megtalálható programokkal.

Elosztott Denial of Service támadások

Egy idő óta szaporodnak az ún. "elosztott DoS-támadások". Ez esetben a támadás nem egy gépről, hanem gépek sokaságáról érkezik egyidejűleg.. Az angolban ezt a fajta támadást Distributed Denial of Service (DDoS)-támadásnak nevezik.

A gyakorlatban ezt így lehet elképzelni: egy hacker elosztja támadási programjait több száztól több ezer védtelen számítógépre. Különösen kedvelt "áldozatok" az egyetemi hálózatok szerverei, mert ezek szinte éjjel nappal üzemben vannak, nem úgy, mint az Ön gépe odahaza. Ezek a számítógépek a támadás eszközeivé válnak, mert parancsra ezek elárasztják a célt hamis kérésekkel, például egy web-szervert, ezt ezáltal üzemképtelenné téve. Ezeket a támadásokat nehéz kivédeni, mert a célszámítógépnek az adatokat először meg kell kapnia, hogy azokat analizálhassa. De hát akkor már késő. A hackereket is nehéz felkutatni, mert a legtöbb esetben hamis IP-forráscímekkel dolgoznak.